Ismerős helyzet neked az, amikor alig várod, hogy odaérj valahová, de kisebb és nagyobb akadályok ellehetetlenítik azt?
Egy fontos megbeszélésre menet a munkába, egy baráti találkozóra igyekezvén, a gyerekedért szaladva iskolába, óvodába, hogy időben odaérj, vagy éppen hazasietsz a fáradt nap végén.
Eléd áll a kukásautó. Egy tanulóvezető épp itt gyakorolja a parkolást. Egy iskola 300 gyereke épp most kel át a zebrán előtted.
Vagy éppen – ahogy velem megtörtént néhány évvel ezelőtt- hatalmas aszfalttörmelék hegyek zárják el az utcátokat. (Így amikor végül az autót hátrahagyva a nyirkos, sötét, hideg novemberi estén gyalog hazaértünk az akkor 7 éves fiammal, a jól megérdemelt meleg fürdő helyett fogtuk a lapátot és gereblyét, és kimentünk az utcára, hogy a többi szomszéddal összefogva minél hamarabb sikerüljön szétteríteni az útburkolatnak szánt törmelékhegyeket).
Ugye milyen kellemetlen tud lenni egy úttorlasz? Hát még hogyha ez rendszeresen ismétlődik. És még nyomasztóbb, ha nem az aszfalton történik, hanem az érzelmi-lelki világunkban!
És hatalmas minőségbeli változást jelent, ha már nincs ott az akadály.
Az akadályok a pszichénkben a nem tudatosult hiedelemrendszerek, amelyek elzárnak minket a valós önismerettől és így a kiegyensúlyozott működéstől.
Ezek a pszichés, érzelmi akadályok olyan régen és olyan észrevétlenül épültek, hogy keresve sem találjuk őket, ha nincs megfelelő módszerünk és elszántságunk.
Követem