Egy évvel korábban írtam egy rövid bejegyzést „Az én történetem” címmel. Most a Face kínálgatja, hogy osszam meg újra ezt a korábbi írást.
Íme, szeretettel, kis kiegészítéssel:
Évekkel ezelőtt Umberto Eco munkássága és a hozzá kapcsolódó nyelvfilozófiai, szemiotikai értekezések töltötték ki a mindennapjaimat. Ami nyilvánvalóan megmaradt az akkori időkből, és a mai napig megmozgat, az az, ahogy az egyéni sorsok, helyzetek, megélések, történetek kibontakoznak, és az addig rejtett értelmük megnyilvánul az asztrológia és az archetipikus megközelítés fényében.
Eco könyvében így olvashatjuk az író vallomását erről a történetíró Nikétasz és Baudolino párbeszédében, tőle kölcsönzöm a szavakat:
” – Mondd el nekem, amire csak emlékszel. Én a kezem ügyébe kerülő ténytörmelékekből, eseményfoszlányokból formálok a gondviselés tervébe illeszkedő históriát. Jótett helyébe jót várj: te megmentetted az életemet, és így visszaadtad a maradék kevéske jövőmet; hát én meg az elveszett múltadat adom neked vissza.
– Lehet, hogy értelmetlen az én históriám…
– Nincsenek értelmetlen históriák. Én pedig olyan ember vagyok, aki ott is rálel az értelemre, ahol más semmit sem lát. Akkor pedig az élők könyve lesz a história, trombitazengés, melyre századok óta porló holtak kelnek ki sírjaikból…”
(Umberto Eco: Baudolino)
Megtalálni a kulcsot, amely illik a lélek olykor értelmetlennek tűnő, gyakran fájdalmas élményeket őrző titkos ládájának zárjába. És a kezébe adni annak, akinek van bátorsága szembenézni a nyitáskor kiszabaduló, eltemetett érzelmekkel, ezáltal elengedni végre azokat – ez az én történetem értelme.
Boldog, nyílt szívű, szabad lélekkel megélt Ünnepeket!
Követem