A jelek mögött

Minden pillanatban értelmezzük a világot. Ránézünk egy emberre, és azt hisszük, tudjuk, milyen. Meghallgatunk egy mondatot, és azt hisszük, értjük, mit jelent. Észreveszünk egy testi tünetét, és azt hisszük, hogy tudjuk, mitől van. Látunk egy élethelyzetet, egy kapcsolatot, egy sikert vagy egy kudarcot, és szinte azonnal történetet alkotunk róla.

Az ember ilyen: jelentést keres. Ha nem talál, akkor jelentést alkot. Nincs is ezzel semmi baj.

A kérdés inkább az, hogy milyen felelősséggel értelmezünk.

Ez a kérdés kísér végig egész életemen, erre vitt a kíváncsiságom.

Kívülről nézve az utamat úgy tűnhet, hogy nagyon különböző dolgokat tanultam: pedagógiát, pszichológiát, nyelvfilozófiát, szemiotikát, önismereti asztrológiát, thai masszázst, jógát, csikungot., tajcsit, homeopátiát, meditációt, Recall Healinget, Integratív gyógyászatot, stb.

Én azonban sohasem éreztem úgy, hogy egyik területről a másikra vándorolok, mert mindegyikben ugyanarra a kérdésre futott ki az érdeklődésem:

Mit jelent az, amit látunk?

A bölcsészkaron a szemiotika és a nyelvfilozófia lett a legközelebbi világom, tíz éven keresztül főként Umberto Eco munkásságával foglalkoztam. Legkönnyebben a regényei ragadtak magukkal – különösen az értelmezés kérdéseit talán legszórakoztatóbb módon boncolgató A rózsa neve, A Foucault-inga és később a Baudolino, és a komoly, tudományos írásai ugyanúgy lenyűgöztek (fordítójává is váltam, ld. Publikációk).

Hogyan hordoznak jelentést a jelek? Mit jelent egy név? Mit jelent egy szimbólum? És hogyan tudunk megfejteni egy még összetettebb jelet, amilyen az archetípus, amiből egész jelentés-családokat bonthatunk ki?

Hol húzódik a határ aközött, amit látunk, és aközött, amit beleolvasunk?

A rózsa neve utolsó mondata azóta is velem maradt:

„Stat rosa pristina nomine, nomina nuda tenemus.”
„A hajdani rózsa név csupán, puszta neveket markolunk.”

Ezután már egészen természetes volt, hogy az asztrológia is megszólított.

Sokan tekintenek rá jóslásként, ami végtelenül leegyszerűsítő és leértékelő hozzáállás ehhez a legalább hatezer éves tudáshoz.

Az asztrológia egy rendkívül gazdag jelrendszer. Nem olyan, amely kész válaszokat ad, hanem olyan, amely gondolkodásra, elmélyülésre hív.

Később ugyanezt fedeztem fel a thai masszázsban is. Ott már nem szimbólumokat olvasunk, hanem a testet, a tartást, a légzést, a mozdulatokat, a feszüléseket. Ha nyitottak vagyunk, a kérdés ugyanaz marad: mit jelent mindez, mire utal, mit szeretne megmutatni?

A homeopátia, a Schüssler-sók, a Recall Healing vagy az integratív gyógyászat tanulása közben is újra és újra ugyanezzel találkoztam.

Mindegyik más nyelvet használ, más fogalmakat, más logikát, másként vizsgál, másként rendszerez. És mindegyik emlékeztet ugyanarra: a felszín önmagában ritkán elég.

Saját megélésemben tehát egyetlen kérdést járok körül újra és újra.

Hogyan értelmezzük felelősen azt, amit látunk?

Ez a kérdés az egész életemet meghatározza, nemcsak a hivatásomat.

Mert egy ember mosolya még nem az öröm, egy betegség tünete még nem az oka annak, a siker önmagában még nem boldogság. És egy születési képlet sem maga az ember, hanem egy időpillanat, amely ha jól értelmezzük, akkor feltárja annak a lénynek a lehetséges energiáit, aki abban a pillanatban lépett az élet körforgásába.

A jelek nagyon fontosak. De a jelek önmagukban még nem a valóság. És hogy milyen valóságot rajzolnak számunkra, az a mi értelmezésünk felelőssége.

Ezért amikor tanítok, valójában nemcsak módszereket szeretnék átadni. Nem arra törekszem kizárólag, hogy valaki megtanulja az asztrológiát vagy a thai masszázst.

A módszereknél is fontosabb, hogy megtanuljon figyelni, óvatosabban ítélni, pontosabban kérdezni, és legfőképpen: felelősebben értelmezni.

Mert azt hiszem, hogy az emberi kapcsolatok, a tanítás és az önismeret egyik legnagyobb jótéteménye éppen ez.

A higgadt megfigyelés és az értelmezés felelőssége.